December

Amikor elindul az év végi hajtás, akkor sokáig észre sem vesszük, hogy mennyi minden elmarad, ami az év többi részében rutin. Többen jeleztétek, hogy a blogban nincs új tartalom, most pedig szeretném megmutatni az okát: novemberi és decemberi képekből válogattam nektek néhányat, a teljesség igénye nélkül.

Az absztrakt hullám témakör mindig is kedvelt volt, hiszen annyira sokfélék, annyira sok színnel elérhetőek, hogy gyakorlatilag bármilyen szín- és formavilágú konyhával harmonizálhat.

Ha ebben a kategóriában nincs megfelelő kép, akkor további sok százezer, sok millió kombinációs lehetőség van a különböző tapéta minták, vagy textúrák között. Az alábbi kép például ügyfelünk saját elképzelése alapján készült:

Egy másik változata az absztrakt képeknek: nem textúra, nem tapétaminta, és nem is hullám. Felismerhető formák, olykor szabályosan elrendezve, kevés színnel, olykor a szabálytalanság szépségével, és persze rengeteg színnel.


Természetesen ez az irány már sokkal megosztóbb lehet: van akinek nagyon bejön, valaki pedig rá sem bír nézni az ilyen képekre. Szerintünk az a fontos, hogy jól érezd magad a konyhában. Talán nem tetszik majd a legjobb barátnak, a szülőnek, vagy a szomszédnak, de ilyenkor tedd fel magadban a kérdést: ki lesz a konyhában a legtöbbet?

Vannak olyan képek, amelyek kevésbé megosztóak, bár nagy rajongókat és nagy kritikusokat minden témához lehet találni. A városképek általánosságban kedveltek, főleg a fekete-fehér színűek, de színesből is bőven vannak lenyűgözőek.

Ha már városképek… Sokan szeretnek bele helyekbe utazásaik során. Egy-egy város, természeti szépség örökre beépülhet a legszebb emlékek közé. A digitális technológiának hála, már a konyhába is:

Az alábbi konyha hátfal egy norvég városlátogatás emlékét idézi, ügyfelünk saját képeiből készült.

A tenger egyébként is népszerű téma, akár tengerparti, akár vízalatti képről van szó. A következő kép egy élettel teli, víz alatti világot mutat be:

Amellett, hogy a kép hangulata a nehéz hétfői reggeleket is fel tudja dobni, színeiben is illik a konyhához, ráadásul a kék, türkiz, zöldes színekhez nagyon könnyű kiegészítőket találni.

Aki szereti a természet közelségét, választhat más jellegű képeket is. A virágok, növények is gyakran visszaköszönnek termékeinken. Legyen szó egy erdőről, vagy különböző zöldségek, gyümölcsök montázsáról, a kínálatban gyakorlatilag bármi megtalálható.

Jól látod, itt a hátfal került fel először a falra, a konyhabútor utólag kerül majd elé.

Neked melyik tetszik a legjobban? El tudod képzelni valamelyiket az otthonodban?

Sajnos az idei évben már biztosan nem tudjuk felmérni a hátfalad (az összes idei időpontunk elfogyott), de ha most kérsz árkalkulációt, akkor garantáljuk, hogy az idei árakon számolunk Neked jövőre is. Katt ide:
http://www.bombexhome.hu/mennyibekerul?pr=b20idei