A méret a lényeg II.

Az előző részben bemutattam a terveket, ma viszont már meg tudom mutatni a felszerelt üveget is.

A három darab egyenként körülbelül 50 kilós üveglapot ma reggel felpakoltuk a kisteherautóra, majd jöhetett egy körülbelül 1 órás út a szerelés helyszínéig. A kocsiban szól a zene, beszélgetünk, néha ketten, néha hárman (a munka nehézségétől függően), de mire megérkezünk, már túl vagyunk az összes feljegyzés és helyszínfotó átnézésén: a felmérés során ugyanis megfigyeljük a legapróbb részleteket is, hogy később aztán ne érje meglepetés a szerelőcsapatot.

A szerelés előkészítésének meghatározott sorrendje van: szerszámos ládák, táskák bepakolása, méret és “bejutás”-ellenőrzés, munkaterület kiürítése (például konnektorok leszerelése), és ha minden rendben van, akkor a falak előkészítése.

Jelen esetben egy kábelt rejtettünk az üveg mögé, mivel a keret világítása az üveg fölött elhelyezett trafó, dimmer, és körülbelül 10 méter LED szalag segítségével valósul majd meg.

Méretek rendben, kábel bekötve, jöhet a ragasztás. Először a középső üveget tettük fel.

Középső üveg a helyén, jöhet a bal oldal.
Így képen nem is tűnik olyan nehéznek az üveg.
Felkerült mindhárom üveg, jöhet az illesztések ellenőrzése.
Utolsó simítások

Itt tartunk most. Az üvegek felkerültek, már csak a keretrendszer van hátra, de erről majd egy másik alkalommal mutatok képeket.

Nektek hogy tetszik? El tudtok képzelni egész falas üvegdekorációt?

Ui.: Mielőtt elfelejtem: készítettünk egy új weboldalt, ahol összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat, nézzétek meg: http://uveghatfal.bombex.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.